Nem sokkal, tán néhány nappal azelőtt, hogy harmincöt éves lettem, meseszép álmot láttam. Tényleg ez lehet a forduló? Apám is írt egyszer erről: harmincöt éves korától fogva egyre inkább visszatértek álmában a gyermekkori emlékek; egyre plasztikusabbak, egyre életszerűbbek…

Basszus, eltelt éppen öt hónap, és elfelejtettem itten belinkelni eztet:   Szerintem érdemes.

Úgy döntöttem, hogy megírom és megpróbálom kiadatni. Íme, az előzetes:

A gyerekeknek azt mesélték hazudták, hogy az apjuk meghalt. A néni döbbenten hallgatta a homokozóban beszélgető lányokat, akik talán szemrebbenés nélkül jelentették a beléjük diktált tényt. Aztán a néni felszédelgett az emeletre és megkérdezte, hogy tényleg meghalt az apjuk?…

Szinte már babonásan ragaszkodom ahhoz, hogy véget érjen 2009. Mintha jelentene valamit, hogy varázsütésre 2010 lesz. Pedig most jelent. Nem valami homályos újévi fogadalom miatt, nem azért, mert végre kulturális főváros lesz a szülővárosom, nem azért, mert kerek évszám. Hanem…

Egyre több embert találtam, aki ismerte. Akivel együtt dolgozott, együtt vágott disznót, akinek csomagot küldött a laktanyába, aki még látta, hogyan készíti a dobostortát különleges szerszámaival. Azt mondták – egybehangzóan – , hogy nagyszerű ember volt. Nekem nagyon keveset…

Apám 2009. július 7-én hajnalban meghalt. Hosszú lenne elmesélni, hogy s mint történtek az események. A halálát ellopták, sok minden mással egyetemben. Kovács Imre, a közkedvelt pécsi rádiós elment, nem mesél többet, nem ír többet. Encsikével, a nővéremmel úgy…

  "Nap nem éget már, ne félj, Nem kínoz tél, zord hideg, Földi pályád véget ér, S béred otthon elveszed. Koldus, arany ifju, lány: Egyként por lesz mindahány. Zsarnok dühétől se félj, Ökle már nem árt neked, Nem kell ruha már s kenyér, Tölgy-e, nád-e? -…

(mindjárt írom, csak hát a toilette)   Volt ISPA-balhé Pécsett. Megint. Mert a környék, ahol élek, csatornázás alatt áll, röpke két esztendeje. Az egyik utca (inkább út) lakói megelégelték a történetet, és mini-tüntetést rendeztek petícióval egyetemben a Városháza előtt.…

Ma megtaláltam a pereces embert! Napok óta kerestem. Az úgy van, hogy van egy természetes része az életednek, de csak később veszed észre, hogy már nem természetes része. Mert ugye hányszor és hányszor találkoztam vele a Széchenyi téren másfél évtizeden keresztül, ott állt a…