Ma megtaláltam a pereces embert!

Napok óta kerestem. Az úgy van, hogy van egy természetes része az életednek, de csak később veszed észre, hogy már nem természetes része. Mert ugye hányszor és hányszor találkoztam vele a Széchenyi téren másfél évtizeden keresztül, ott állt a triciklije mellett, a kezén fehér kesztyű, lassan, aprókat köröz vele a levegőben és közben énekel, hogy "nagyon széééép és nagyon finom az óriáááásperec, tessék"... aztán köszöntünk, és mindig úgy búcsúzott: Sok sikert!

Majd egyszercsak azt vettem észre, de évekkel később, hogy már nincs ott a Széchenyi téren. Hetek óta tervezgettem, hogy megpróbálom felkutatni, az egyszerű odamegyek-megkérdezem stílusban, kezdve a Széchenyi tértől meg az újságos nénitől, aki mindent tud a tér életéről. Hát, múlt héten kezdtem, és természetesen a városi legendákhoz híven sokféle dolgot hallottam róla: megbetegedett, lefagyott a lába, kórházban van, elmegyógyintézetbe került, satöbbi, satöbbi.

No mindegy, több napos telefonálgatás, séta után eljutottam a pereces ember főnökéhez, aki elmondta, hogy az Imre tényleg beteg, kezelik, de szeretné, ha meggyógyulna és akkor jövőre, a kulturális fővárosi évben a turisták és a pécsiek megint hallhatnák-láthatnák. Eljutottam végül a főszereplőhöz is, aki egy picike lakásban él az édesanyjával, sokféle gyógyszert szed, leszázalékolták, de csak alig, úgyhogy nem túl könnyű a dolga. S közben úgy láttam, bármennyire is volt fárasztó kint álldogálni a téren, szélben-fagyban is akár, azért lehet, hogy hiányzik neki. Elővett régi újságcikkeket is (fotóval), ezeket bekereteztette és úgy vigyáz rájuk odahaza.

Hiányoznak az ilyen színek a városból. Nagyon régen meghalt már a nájlon'acskós néni is, ő a kispiacon kárálta, hogy "megjöttek a nájlon'acskóóóók"; hiányzik Leonardo, a rendőr, és most már az az idegesítő öreg néni is (Annus néni, azt hiszem), aki a városi legenda szerint palotában élt a Mecsekoldalban, s közben körtét meg almát árult azzal, hogy "aranyoskám, segíítsen..." (Menetközben kiderült, hogy a palota-sztori nem igaz, de ugyancsak menetközben a néni meghalt.) Nincs már Mozis Ancsa, meg az az öreg bácsi, aki a nyolcvanas évek derekán hat-hét karórával a csuklóin mindenkihez odament a Kossuth Lajos utcában, és megkérdezte, hogy MÁNNYIAZIDŐ? És mindehhez kötődik sok-sok pécsi emlék, füstös-sötét november esték, zuhogó eső, belvárosi málló falak,  Trabantos utazások hazafelé a szűk utcákon. A Jókai téri húsfüstölő illata. A begyújtott olajkályha szaga. A hó, a téli este illata. Most pedig a perec illata, és dallama.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.