Pécs, 1953. január 12.

Az ajtó nyílt,

a fény kigyúlt,

a mandzsettás kéz

a papírért nyúlt.

Itt minden kész

és mindenki vár,

néhány perc még

s kezdünk már:

Hogy jó estét kívánok,

hogy tombol a tél,

hogy a népünk és a pártunk

s hogy senki sem fél.

hogy az olaj és az áram,

hogy lesz tej elég,

hogy a villamos csilingel

és indul feléd.

Napokból hónapok,

hónapokból évek.

A nagy polcon a szalagok

hangokat idéznek:

Szív küldi szívesen,

zongora szól halkan,

mecseki utcákon

visszhangzik a dallam.

És jó napot kívánok

és tombol a nyár,

a népünk és a pártunk

az esőre vár.

S az olaj, meg benzin

nem mindig elég,

de az autó még pöfékel

és boldog a nép.

Mennyi év,

ki nézi már?

Utolsó szignál,

vár a ruhatár.

Csendes a hely,

hangos a múlt,

ahol a mandzsettás kéz

a papírért nyúlt:

Mert jó reggelt kívánok,

mert itt a tavasz,

a népünk és a pártunk

már nem ugyanaz.

Az olaj és a földgáz,

a tűz, a víz, az ég,

mindenből sok van

és semmi sem elég.

Az ajtó nyílt,

a fény kihunyt,

egy ismeretlen kéz

a papírért nyúlt.

Itt minden kész

és senki sem vár,

néhány perc még

s végzünk már.

Pécs, 2012. december 21.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.